Gyurcsánnyal nem Öszöd a Probléma az csak az ürügy!


 A "probléma" nem az Öszödi beszédben gyökeredzik!

Ahhoz hogy megértsük a "probléma" igazi gyökerét menjünk vissza 2004 decemberéig a kettős állampolgársági népszavazásig!

Az a népszavazás azoknak volt nagyon fontos akiknek Trianon nagyon fájt és úgy gondolták hogy a kettős állampolgárság enyhíthet ezen a fájdalmon, nota bene még védelmet is adott volna a határontúliaknak!
Gyurcsány Ferenc itt követett el egy végzetesnek látszó hibát, ahelyett hogy őszintén beszélt volna a dologról és alternatívát kínált volna a kettős állampolgársággal  szemben, anyagi kérdést csinált belőle.
Gyurcsány  egy történelmi lehetőséget szalasztott el ha akkor bele áll pozitív értelemben akkor lehet hogy ma senki nem tudna arról hogy mi történt 2006 nyarán öszödön!



Megjegyzések

  1. Ez kizárt. Az öszödi beszéd eltorzított sulykolásával sikerült patás ördöggé tenni GyF-et sok-sok magyar számára. Pedig ez a legtisztességesebb politikusi beszéd volt. Azt mondta "hazudtunk", de ezt éppen azért mondta, mert szakítani akart ezzel a MINDKÉT oldalon általános gyakorlattal. Orbán persze állandóan hazudik, különösen akkor, amikor azt mondja, hogy soha nem hazudott.
    A kettős állampolgárság valódi célját Mikola kikotyogta ("Ezzel 30 évre bebetonozzuk magunkat a hatalomba"). Nem csoda, hogy mára Orbán tökéletesen eltűnttette őt.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Sajnos elég sok igazság van benne, sok olyan ismerősöm van akik pont ezért utasítják el.

    VálaszTörlés
  5. Gyurcsány volt az MSZP elnöke, de nem a vezére. Nem ő döntött a politikai kérdésekben, hanem az MSZP elnöksége és neki kutya kötelessége volt ezt képviselni ! Az MSZP működése demokratikus volt és az elnökég döntött szinte mindenben.. Gyurcsány válságkezelésre kapott felhatalmazást, amit meg is oldott, a Meggyesy okozta károk kezelésével.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ön jobban élt Gyurcsàny alatt?

Simicska B Terve Magyar Pèter

Claudia az EP ben a DK színeiben?