Az hogy a mai napig nincsen az országnak egy tisztességes alkotmánya az Göncz Árpád felelőssége is.

Emberi nagyságáról azonban semmit nem von le.
Göncz Árpád  az 1990 utáni  szabad Magyarország első államfőjeként  a demokrácia és a  jogállam egyik legnagyobb
harcosa volt azonban még az is kevés volt amit tett. 1994 ben megtehette volna regnáló államfőként hogy  felkéri az akkor frissen megválasztott kétharmados első szocialista szabad demokrata kormányt és akkori ellenzéki pártokat hogy hívjanak össze alkotmányozó nemzetgyűlést, nem tette meg! Hogy miért nem tette? Talán azért mert látta hogy nem biztos hogy lenne illetve lett volna fogadókészség a pártok részéről a kérésének az SZDSZ en kívűl.
Ezért őt nem szabad elitélni, de a felelőség az övé is!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ön jobban élt Gyurcsàny alatt?

Simicska B Terve Magyar Pèter

Claudia az EP ben a DK színeiben?